Zamenhof.info

Eszmék

Mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy mi egy nagy családhoz tartozunk...

L. L. Zamenhof

A nemzetközi nyelv megalkotója, Ludoviko Zamenhof, úgy tekintette az eszperantót, mint az első lépést a népek közötti békéhez az egész világon. Ő maga azt állította, hogy az egész eszperantó ügy csak egy része a közös eszmének, amit eredetileg Hilelizmusnak, majd Homaranizmusnak hívott. A projekt célja az volt, hogy egyesítse a emberiséget, és ehhez először létre kell hozni egy semleges emberi népet, amelynek tagjait csak földrajzi és politikai korlátok osztják meg, de nem a nyelvük és a vallásuk.

A Hilelismo orosz kiadása

1901 áprilisában Zamenhof javasolt egy projektet a zsidókérdés megoldására. A projekt a Hilelizmus nevet kapta. Feladva a cionista megoldást már 1886-ban, Zamenhof hű maradt az eredeti etnikai csoportjához, melynek sorsa Kelet-Európában egyre reménytelenebb volt. A legrövidebb összegzése a Hilelizmusnak megtalálható abban a kifejezésben, hogy „Ami kellemetlen neked, ne tedd másokkal.” Mindenkinek saját magát úgy kell tekintenie, hogy csak egy része az egésznek. Azonban az eszme nem talált sok támogatóra. Sokaknak nem tetszett, és bírálták a túlzott idealizmusa miatt.

Találkozva a Hilelizmussal szembeni ellenállással, Zamenhof pillanatnyilag visszavonult, hogy aztán néhány évvel később újra felbukkanjon ugyanazzal a projekttel. Az orosz-japán háború, mely 1904-ben kezdődött, majd később az első orosz forradalom megmutatta Zamenhofnak, hogy a közös nyelv csak a kezdet, amely lehetővé teszi a hatékony beszélgetést és véleménycserét. A nemzetközi nyelv egy jó eszköz sok probléma megoldására. De a háború és a forradalom ösztönözte Zamenhofot a következő, második lépésre, a népek közötti béke elérésére. Ez meggyőzte Zamenhofot, hogy vissza kell térnie a Hilelizmus eszméihez, megértve, hogy szükség van egy nagy reformjára. Ezért úgy döntött, hogy nem csak a zsidóknak szánja a Hilelizmust.

A Homaranismo 1913-as kiadása

A januári Ruslanda Esperantisto-ban (1906-ban) névtelenül tette közzé tanait „A Hilelizmus dogmái” cím alatt, orosz és eszperantó nyelvű párhuzamos szöveggel. Zamenhof hamar felismerte, hogy a tan neve túlságosan zsidó, az előszó pedig túlságosan orosz, és márciusban megjelent Szentpéterváron (Peterburg) egy brosúra Homaranismo néven. Rámutatott az új előszóban, hogy a Hilelizmus egyetlen embercsoportot érintett, míg a homaranizmus minden nemzetre és vallásra vonatkozik. Ez egy új tanítást tartalmaz az otthon, család és az emberiség közötti kapcsolatokról. Tizenkét pontos nyilatkozat alkotta a hitvallást. Ha a cionizmus a romantikus paradigmát használta, törekedve, hogy a zsidókról ugyanolyan tisztelettel beszéljenek, mint egy franciáról, németről, oroszról, stb., Zamenhof amellett állt ki, hogy az egyáltalán felejtsük el, hogy létezik zsidó, francia, német, orosz, stb. Azt kéri, hogy ne egy vallás, egy nyelv vagy egy nép részeként tekintsünk magunkra, hanem emberként.

Íme az első négy tan, a legalapvetőbbek és legáltalánosabbak:

  1. Ember vagyok, és számomra csak tisztán emberi eszmék léteznek; minden nemzetiségből eredő eszmét és célt úgy tekintek, mint csoportos önzés és embergyűlölet, melyeknek előbb-utóbb el kell tűnnie, és amelyek eltűnését lehetőségem szerint gyorsítanom kell.
  2. Hiszem, hogy minden ember egyenlő, és minden embert kizárólag az ő személyes érdemei és tettei alapján értékelek, nem pedig a származása alapján. Bármely embernek a bántalmazását vagy üldözését amiatt, hogy más néptörzsből született, más a nyelve vagy vallása mint nekem, barbárságnak tekintek.
  3. Hiszem, hogy az országok nem valamely néphez tartoznak, hanem teljesen egyenlő jogokkal valamennyi lakójához, bármilyen nyelve vagy vallása is van; Az ország érdekeinek, és valamely nép, nyelv vagy vallás érdekeinek felcserélését úgy tekintem, mint egy maradványt a barbár időkből, amikor csak az ököl és a kard joga létezett.
  4. Hiszem, hogy a családi életében minden embernek teljes, természetes és vitathatatlan joga van beszélni bármely nyelven vagy nyelvjárásban, amelyben szeretne, és bármilyen hitet vallani, amilyet akar, de más származású emberekkel történő kommunikáció során köteles, amikor lehetséges, semleges, emberi nyelvet beszélni és semleges, emberi vallás elvei szerint élni. Minden célt, amivel egy ember más emberekre akarja erőltetni a nyelvét vagy vallását, barbárságnak tekintem.

Zamenhof szándékában állt elindítani a Homaranizmus projektet a genfi kongresszuson (1906) és ott megalapítani az első homaranista közösséget. Azonban meggyőzték őt, hogy ne olvassa fel a második részét a beszédnek, amelyben az eszperantó belső eszméjét a homaranizmussal azonosítja. Zamenhof engedett. Megértette, hogy az eszperantisták, a Boulogne-i eufória ellenére, nem állnak készen elfogadni a homaranizmust és „újraegyesíteni az emberiséget”, még a legközelebbi eszperantista ismerősei is próbálták meggyőzni, hogy ne kösse az eszperantót egy vallási tanításhoz. Így aztán egy ideig kerülte a homaranizmus nyilvános említését és inkább homályos „belső eszméről” beszélt, a homaranizmus valamiféle helyettesítőjéről. 1912-ben Zamenhof így határozta meg a belső eszmét:

Az eszperantó belső eszméje, mely egyáltalán nem jelent semmiféle kötelezettséget minden eszperantista számára, de, mint tudjuk, teljesen uralja, és mindig uralkodnia kell az eszperantó kongresszusokon, a következő: semleges nyelvi alapon lebontani a népek közötti falakat, és hozzászoktatni az embereket, hogy mindegyikük csak az embert és testvért lásson embertársában. Minden, ami az eszperantó ezen belső eszméjén túl van, csak személyes dolog, ami lehet, hogy ezen az eszmén alapul, de soha nem tekinthető azonosnak vele.

Zamenhof, aki a multinacionális Oroszországban született és tanult, nem vette figyelembe, hogy Németországban, Franciaországban és sok más nyugat-európai országban alig létezett többnyelvűség, és hogy a vallás ott már nem töltötte be a korábbi szerepét. A nyelv és a vallás túlzott szerepe miatt, alig fordított figyelmet a politikai, gazdasági és pszichológiai tényezőkre. Szerinte a nemzetek eltávolodásának és gyűlöletének okai nem politikaiak, gazdaságiak, földrajziak, anatómiaiak, szellemiek vagy származásiak. A fő ok a nyelvek és vallások eltérősége, és ezért „a nemzetek közötti távolság és gyűlölet csak akkor tűnik el teljesen az emberiségben, amikor az egész emberiségnek egy nyelve és egy vallása lesz.”

Az eszperantó által megmutatva az utat a nyelvi megosztottság megszüntetéséhez, Zamenhof megoldást kínált a vallási megosztottságra. 1913-ban javasolta egy kongresszus megrendezését a semleges emberi vallásnak Párizsban, a 10. Eszperantó Világkongresszushoz (1914) kapcsolódóan. Szokatlan volt az ötlet: Nem azokhoz akart beszélni, akik hívők, hogy az ő vallásuk az egyetlen igazi és Isten által adott, hanem a szabadgondolkodókhoz, akik elhagyták az őseik vallását. A Nyilatkozatának négy tézise közül három többé-kevésbé a homaranizmus dogmáját követi, a negyedik tézis pedig szervezési.

A felhívás a diplomatáknak „A nagy háború után”

1914 végén Zamenhof írt egy felhívást a diplomatáknak "A nagy háború után" címmel és elküldte számos eszperantó szerkesztőségnek, hogy azok tegyék közzé eszperantóul és a nemzeti nyelvükön. Előre látta, hogy a háború után a diplomaták átszabják Európa térképét, és javasolta az Európai Egyesült Államok létrehozását. Megértve, hogy ez nem valósulhat meg, azt kérte, hogy legalább hirdessék és biztosítsák az összes európai államban az elvet: „Minden ország erkölcsileg és anyagilag teljesen egyenlő joggal tartozik minden gyermekéhez.”

Zamenhof nem hagyta abba a munkát a homaranizmus projektjén, és két hónappal a halála előtt befejezte az utolsó verzióját. Az is egy előszóból és egy nyilatkozatból állt. Az előszó egyértelmű különbséget tett az eszperantizmus és a homaranizmus között, és egy teljesen új értelmezést adott a tanításnak:

„Homaranizmus” néven (...) a törekvésről szeretnék beszélni az „emberiesség”-re, a faji gyűlölet és igazságtalanság megszűntetésére, és olyan életmódra, amely fokozatosan elvezethet nem csak elméletileg, de a gyakorlatban is az emberi faj szellemi egyesüléséhez.

Figyelemre méltó, hogy már arról van szó, hogy „az emberek valamikor majd egy semleges emberi népet alkotnak”, amit a homaranizmus első kiadása vetített előre. Arról a törekvésről van szó, hogy „az emberiség szellemi egységet alkosson”.

Elemezve a négy változatot (Hilelismo 1906, Homaranismo 1906, Homaranismo 1913, Homaranismo 1917) észrevehető, hogy Zamenhof egyre kevesebb figyelmet fordított a nyelvi problémára. Az eszperantót meg sem említi 1913-ban és 1917-ben, és 1917-ben hiányzik a semleges emberi nyelv említése is. A célközönsége megváltozott. Az első univerzális javaslat (Hilelismo 1906) még az oroszországi zsidók érdekeit vette figyelembe, de ez a megfontolás később eltűnt. A homaranizmus legújabb verzióját Zamenhof nem az eszperantisták körében kívánta terjeszteni, hanem az egész világon, és nem az eszperantó által, hanem a nagy nemzeti nyelveken.

A törekvés az emberiességre, a faji gyűlölet megszüntetésére és az emberiség lelki egyesítésére általánosabb dolog, mint a nyelvi és vallási egységesítés. És a homaranista főtétel (utolsó változatában: „úgy viselkedj másokkal, ahogy szeretnéd, hogy mások viselkedjenek veled”) nem vallási, hanem erkölcsi. A törekvés az emberiességre és a fent említett elv gyakorlása (valamint a „tolerancia” - a homaranizmusba építve, de nem közvetlenül megnevezve) nem tudna annyi eszperantistát és vallásgyakorlót a homaranizmushoz vonzani, mint amennyi „haladógondolkodásút”, akik számára a nyelvi és vallási problémák nem a legfontosabbak.

Néhány héttel a halála előtt elkezdte írni legújabb esszéjét „Istenről és a halhatatlanságról”, amit ő nagyon fontosnak tartott, bár tudta, hogy hirtelen megtérése sok kritikát vált ki. Ez volt az utolsó (és befejezetlen) ideológiai munkája. Zamenhof azt írta, hogy „sokat meditált és sok különböző tudományos és filozófiai művet olvasott”, de nem tudjuk, hogy konkrétan mely művekről van szó.

Zamenhof meghalt, de megmaradtak a gyermekei (akiket mind megöltek a nácik a második világháborúban), megmaradt az eszperantó nyelv, melyet a világnak adott, a fordításai, és az elképzelései, amelyek ma is inspirálják azokat, akik nem csak egy nemzet vagy vallás tagjának gondolják magukat, hanem homaranónak is - az emberi faj tagjának, akik hisznek az egységében a sokféleségben.

Források